Chiron-Szaturnusz trigon 2014.10.03.
A Sebzett Gyógyító és a Küszöb Őrének találkozása igen komoly feladatokat osztott ki az elmúlt időszakban. Az “utómunkálatok” még zajlanak, de lassan mindannyiunk lelkében helyre kerülnek a dolgok.
A Skorpió-Szaturnusz nemcsak a megcsontosodott ideák transzformációját, hanem az értékrendváltást is megtestesíti. Erre van szükség, hogy a múlt béklyóit véglegesen le tudjuk dobni magunkról, és ez sajnos nem mindig fájdalommentesen megy végbe. A változásokat nem mindig fogadjuk könnyen, mert annyira “beleszoktunk” a jelenlegi helyzetünkbe, hogy nehezen ismerjük fel ennek visszahúzó erejét. Egy mondás szerint az élet a komfortzónádon kívül kezdődik. Ám ezt a komfortzónát nagyon nehéz elhagyni! Mert ugyan tudod, hogy az eddigi életed végterméke, amiben vagy, büdös ugyan, de legalább meleg és már a szagát is megszoktad, ezért úgy vagy vele, hogy ellavírozgatsz ebben az állapotodban, aztán majd csak lesz valami. Ám ez hosszabb távon nem járható út, mert közben az átalakulásra kapott lehetőségek elmennek Melletted. És egyszer csak nem lesz több…és ott maradsz a sötét gödörben, amelyből kitörhettél volna, de nem tetted meg.
E felismerésekről szólt az elmúlt két év, és 2014 decemberéig, amikor is a Szaturnusz átlép a Nyilasba, még meghozhatod életed talán legkomolyabb, legdrámaibb, ugyanakkor a későbbiekre nézve nagy felszabadulást hozó döntését: létezésed teljesen új alapokra helyezését. A komfortzónádon kívül…
A Halakban lévő Chiron, azaz a Sebzett Gyógyító trigonja a Skorpió jegy vége felé haladó Szaturnusszal a Skorpió jegy magasabb szintű megélésére ad lehetőséget, amely szint nem más, mint a Főnix, aki újjászületik és felemelkedik a földről, a matériából.
A Halak magas szintű manifesztációja a megingathatatlan hitet, az ősbizalmat, a feltétel nélküli szeretetet és a gyógyulást jeleníti meg. A Chiron-Szaturnusz trigon által a két energia harmonikus formában kapcsolódik össze. Ez annyit jelent, hogy karmikus sebeidet a saját átalakulásoddal gyógyíthatod, miközben bízol saját teremtő erődben és a Jóban. Ehhez a komfortzónádból és a ráció, az anyag világából is ki kell lépned, felismerned, hogy a félmegoldások csak ideig-óráig működőképesek.
El kell szakadnod a gyökerektől és a magasabb szférák felé tekintve elindulnod azon az úton, amely végleges megoldást kínál a karmikus sérülések gyógyítására és az örök áldozat, a mártír szerepköréből való kitörésre. Előtte azonban lényed földi dolgokhoz erősen kötődő, múlthoz ragaszkodó részének “meg kell halnia”. Csak így tudsz újjászületni és felemelkedni...